Tárgyalás emberölés bűntette ügyében

Tárgyalás időpontja: 
2020. május 26., kedd 08.30
Ügy tárgya: 
emberölés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
Székesfehérvár, Dózsa György út 1.
Tárgyaló: 
fsz. 30.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

távmeghallgatás, előkészítő ülés

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A vád szerint a vádlott, élettársa és közös kiskorú gyermekük 2018. márciusától kezdődően éltek a gyanúsított élettársának édesanyjánál.

A fiatal nő, valamint az élettársa és az anyósa között rendszeresek voltak a veszekedések. A vádlott 2019. május 31-én a gyermekével és az anyósával tartózkodott az ingatlanban, ahol a sértettel ismét összevesztek. A fiatal nő a vita miatti indulatában a konyhaszekrény fiókjából magához vett egy 20 cm pengehosszúságú kést és azzal a nappaliban tartózkodó anyósát egy ízben a hátán megszúrta. Ezt követően dulakodni kezdtek egymással, melynek során a vádlott megharapta a sértett bal kézfejét, majd két alkalommal a késsel a nyaka bal oldalán megszúrta őt. Az egyik nyaki szúrás olyan erejű volt, hogy átvágta a nagy nyaki verőeret, a nagy nyaki vénákat és a garat egyik falát. Ezt követően a vádlott a kést egy asztalterítőbe csavarta és a mosdóba vitte, majd a saját cselekményéről a segélyhívó központot értesítette.

A sértett a nyaki szúrás miatti kivérzés következtében az időközben kiérkező mentők szakszerű ellátása ellenére a helyszínen elhunyt.

Eljáró bíróság: