Tárgyalás garázdaság vétsége és más bűncselekmény ügyében

Tárgyalás időpontja: 
2016. szeptember 5., hétfő 08.30
Ügy tárgya: 
garázdaság vétsége és más bűncselekmény
Tárgyalás helyszíne: 
Székesfehérvár, Dózsa György út 1.
Tárgyaló: 
Fsz. 16.
Ügyszak: 
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A vádban rögzítettek szerint 2015. évben lakóhelyén – egy székesfehérvári társasházban – azért, hogy őket megfélemlítse, több alkalommal megöléssel, megveréssel fenyegette meg lakótársait részben szóban, részben úgy, hogy fenti tartalmú leveleket dobott a postaládáikba. Továbbá 2015. december 30-án a Székesfehérvár, Vörösmarty térnél található gyalogátkelőnél található járdaszigeten minden előzmény nélkül egy, a zebrán áthaladó asszonyt kezdett cibálni, rángatni, őt trágár szavakkal illette, az ennek hatására a táskájából kiesett parfümös üveget a földhöz vágta. Majd egy mellette elhaladó férfit hátba ütött, egy másikat mellkason ragadott, végül egy kerékpáron közlekedő postás arcához nyomta az öklét, folyamatosan kiabálva. Magatartása alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást, riadalmat keltsen. A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség a - jelenleg kényszergyógykezelés alatt álló - vádlottat 3 rendbeli személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétségével és 1 rendbeli garázdaság vétségével vádolja.