Tárgyalás közösség tagja elleni erőszak bűntettében

Tárgyalás időpontja: 
2016. május 23., hétfő 14.30
Ügy tárgya: 
felfegyverkezve, bántalmazással elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények
Tárgyalás helyszíne: 
2060 Bicske, Hősök tere 3.
Tárgyaló: 
4. számú tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A Bicskei Járási Ügyészség vádirata szerint az I. és a II.r. vádlottak 2013. október 26. napjáról 27-re virradó éjjel egy bicskei sörözőben italoztak, ahol durva szóváltásba keveredtek egy roma származású vendéggel. Azért, hogy a tettlegességet elkerüljék, a vendéglátóhely dolgozói a hajnali órákban őket távozásra bírták.
Ezután a vendéglátóhely közelében, az utcán a vádlottak felfigyeltek a fekete bőrű, Magyarországon oltalmazottként tartózkodó sértettre – aki épp a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekülteket befogadó bicskei állomásáról igyekezett a vasútállomás irányába – s őt azt követően, hogy durván felszólították arra, hogy „menjen vissza Afrikába!”, bőrszíne, faji illetve nemzeti származása miatt tenyérrel, ököllel, majd egy faléccel bántalmazták.
A vádlottak a vasútállomásig követték a menekülő sértettet, ahol észlelték, hogy ott várakozik egy fekete bőrű házaspár egy csecsemővel, valamint egy másik fekete bőrű férfi. Ez utóbbi személyt – ugyancsak afrikai származása miatt - a vádlottak kézzel és faléccel 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására irányuló szándékkal bántalmazni kezdték úgy, hogy a II.r. vádlott ekkor már egy kést is a kezében tartott. Amikor e sértettnek is sikerült elmenekülnie, a vádlottak a sértett és ugyancsak az események miatt a helyszínt félelmükben elhagyó társai peronon hagyott táskáit átkutatták, a ruhaneműket a sínekre szórták, a megtalált készpénzt magukhoz vették.
Ezután a vádlottak ismét megpillantották az elsőként bántalmazott sértettet, őt kergetni kezdték, majd amikor a sértett elesett, őt utolérték és ismét bántalmazták, az I.r. vádlott a faléccel ütötte, a II.r. vádlott pedig több alkalommal megrúgta őt, majd az eszméletlen, vérző fejű sértettet a peronon hagyták. E sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ugyanakkor a bántalmazás alkalmas volt 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására. A másodikként bántalmazott sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a kifosztással okozott kár nem térült meg.

Eljáró bíróság: