A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa a mai napon folytatta az Iszlám Állam terrorszervezethez való csatlakozást tervező vádlottak ügyének tárgyalását.
Sajtóközlemény
A Fejér-Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés és kifosztás bűntette miatt folytat nyomozást a gyanúsított ellen.
A Székesfehérvári Törvényszék a mai napon kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki a vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében. Ezért őt 15 év, fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa zárt tárgyalást tartott február 15-én és 20-án. A vádismertetést követően a vádlott vallomást tett, majd a bíróság a bizonyítási eljárást a tanúk kihallgatásával és a szakértők meghallgatásával folytatta.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytat nyomozást a gyanúsított ellen.
A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa a mai tárgyaláson videofelvételeket tekintett meg, azonban a bizonyítási eljárás befejezésére nem került sor, ugyanis az ügyész az I. rendű vádlott tekintetében kiegészítette a vád tényállását.
A Székesfehérvári Törvényszék 2018. február 2-án hozott ítéletet a perkátai ismerősét leszúró vádlott ügyében.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt nyomoz a gyanúsított ellen.
A Székesfehérvári Járásbíróság a mai napon kihirdetett ítéletében mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki 2-2 rendbeli, társtettesként elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettében.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntette miatt nyomoz a gyanúsított ellen.
Az alapos gyanú szerint 2018. január 6. napján kora délután perkátai lakóhelyén a gyanúsított szóváltást követően egy alkalommal késsel mellkastájékon szúrta a vele egy háztartásban élő édesanyját, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette.