Letartóztatás elrendelése emberölés bűntettének kísérlete ügyében

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon meghozott végzésével 1 hónap időtartamra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított élettársával több alkalommal nagy mennyiségű gyógyszert adott az idős sértetteknek azzal a céllal, hogy a részben szeszesitalba kevert gyógyszerek a házaspár halálát okozzák. A gyógyszerek hatására a sértettek 2020. február 23-ára magatehetetlen állapotba kerültek, őket kórházba szállították, ahol a férj a kezelés ellenére elhalálozott.

A nyomozási bíró döntésének indoka egyrészt az volt, hogy a kiemelkedő tárgyi súlyú és törvényi fenyegetettségű bűncselekményt elkövető gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Másrészt a bíróság álláspontja szerint a nyomozás állására, az elkövetés jellegére és arra a tényre figyelemmel, hogy a gyanúsított társa szökésben van, alaposan tartani lehet a bizonyítás megnehezítésétől, meghiúsításától.

A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, a letartóztatás tárgyában végleges határozatot a Székesfehérvári Törvényszék hoz.

 

Székesfehérvár, 2020. július 24.

A Székesfehérvári Törvényszék Sajtóosztálya