Letartóztatásban a videófelvételen emberöléssel fenyegető férfi

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást a gyanúsítottal szemben.

Az alapos gyanú szerint a gyanúsított 2019. június 14-én mobiltelefonnal videófelvételt készített saját fenyegető tartalmú közléséről, mely szerint az utcán egy általa kiválasztott embert leszúr. A felvétel készítése közben egy tizenkét centiméter pengehosszúságú kést tartott a kezében. A videófelvételt többek között két országos tévécsatornának is továbbította. Elfogására 2019. június 15-én került sor egy dunaújvárosi autóbuszon.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon tartott ülésen a gyanúsított letartóztatását egy hónapra elrendelte. A döntés indoka az volt, hogy a rendelkezésre álló adatokból a bíróság az emberölési szándék komolyságára vont le következtetést, vagyis megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén az előkészített bűncselekményt véghezvinné. Ennek kizárására a bíróság csak a legszigorúbb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelését látta alkalmasnak.

A végzést az ügyész, a gyanúsított és a védője is tudomásul vették, így az véglegessé vált.

Székesfehérvár, 2019. június 18.

 

A Székesfehérvári Törvényszék Sajtóosztálya