Ítélethirdetés a húshamisítók ügyében

A Székesfehérvári Járásbíróság 2019. március 8-án hirdetett ítéletet a rossz minőségű termék forgalomba hozatalának bűntette és további bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.

Az ítéletben megállapított tényállás szerint az I. rendű és a II. rendű vádlottak 2012. évben elhatározták, hogy jogtalan haszonszerzés végett, húsmanipulációval, emberi fogyasztásra alkalmatlan állati eredetű hústerméket hoznak forgalomba. Ennek megfelelően 2012. augusztus és október közötti időben fagyasztott sertés szűzpecsenyét vásároltak, majd azt Ercsibe, egy hűtőházba szállították. Ott a II. rendű vádlott alkalmazásában álló kilenc vádlott közreműködésével a húst kiolvasztották, abba pácológéppel marhahús-aromát injektáltak, majd azt a kívánt szín elérése érdekében ételfestékben áztatták, aztán visszafagyasztották és külföldön, illetőleg Magyarországon marhahúsként értékesítették. Az I. rendű vádlott a hatóságok előtt a hús eredetét hamis okiratokkal próbálta igazolni.

A vádlottak a húsmanipulációs tevékenységet tovább folytatva, 2014. évben külföldről fagyasztott marhahúst vásároltak, az kiolvasztották, majd a kiolvadt húslét vízzel keverték és a marhahúsba visszafecskendezték, mintegy 10 %-kal megnövelve annak tömegét. Az így kapott húsárút aztán újrafagyasztották azzal a céllal, hogy az eredetihez hasonló címkével ellátva értékesítsék. A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal munkatársai azonban még a forgalomba hozatal előtt lefoglalták a hűtőházban tárolt termékeket.

Az I. rendű vádlott a nyomozóhatóság által a hűtőházban helybenhagyással lefoglalt vákuumcsomagoló berendezést 2015. júliusában értékesítette. Az I. rendű vádlott otthonában tartott házkutatás során nála egy általa korábban megszerzett lőfegyver is lefoglalásra került.

A bíróság a vádlottakat rossz minőségű termék forgalomba hozatala bűntettébe, megfelelőség hamis tanúsítása bűntettében, hamis magánokirat-felhasználása vétségében mondta ki bűnösnek. Az I. rendű vádlott bűnösségét lőfegyverrel visszaélés bűntettében és zártörés bűntettében is megállapította. A cselekményekben döntő szerepet játszó I. rendű vádlottat 6 év, a II. rendű vádlottat 3 év 5 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, a III. rendű vádlottat pedig 1 év 10 hónap börtön fokozatú, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A bíróság mindhárom vádlottat 10 évre eltiltotta a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozás gyakorlásától. A kizárólag a rossz minőségű termék forgalomba hozatala bűntettében bűnösnek talált vádlottakkal szemben a bíróság közérdekű munka büntetést szabott ki, míg a csak hamis magánokirat-felhasználásának vétségében elmarasztalt vádlottat próbára bocsátotta.

Az elsőfokú ítélet a IV., X. és XI. rendű vádlottak vonatkozásában jogerőre emelkedett, az I., II. és V. rendű vádlottak és védőik viszont azt megfellebbezték. A távollévő VI., VII., VIII. és IX. rendű vádlottak védői szintén fellebbezést jelentettek be, a vádlottak és az ugyancsak távollévő XII. rendű vádlott pedig az ítélet kézbesítését követően jelenthet be fellebbezést. Az ügyész három vádlott esetében három munkanapot fenntartott a perorvoslati nyilatkozat megtételére, míg a többi vádlott esetében tudomásul vette az ítéletet, csak úgy, mint a III. rendű vádlott.

Székesfehérvár, 2019. március 8.

A Székesfehérvári Törvényszék Sajtóosztálya